Csatakiáltás.
Túlélés.
Sóhajtás.
Rengeteg inger ért az elmúlt hetekben. Sikerült belecsöppennem néhány olyan beszélgetésbe, amik kicsit megráztak és elgondolkodtattak.
Ha ma felteszem magamnak a kérdést, hogy hol látom magam 5 év múlva, akkor nem tudok rá válaszolni. Nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem.
Minden kicsit kuszának tűnik.
Léteznek egyáltalán jó döntések? Vagy szimplán csak idomulunk és próbálunk a lehető legkevesebb kárral törcögni az életben?
Nem ártana kicsit kevésbé félni.
Ezek az érzelmi falak baromira feleslegesek. Nem visznek sehova. Ideje lesz lerombolnom őket. Vannak még jó emberek a világban, adni kell nekik egy esélyt, meg magamnak is.
Nyílnak a hóvirágok. Igazán feldobná a napomat, ha valaki csenne nekem egyet. :)
Szerintem normális dolog, ha az ember kicsit fél a jövőtől, mert nem láthatja tisztán, mit tartogat az számára. Igazából senki, ha teljes ötéves tervet készítenél és pontról pontra tartanád, akkor sem, mert nem minden függ tőled. És ez benne a szép és a rossz is. Mert minden számítást keresztülhúzhat az élet, amitől az ember néha padlóra is kerül, hogy hiába volt minden. Másrészt meg nem biztos, hogy mi a jelenből nézve meg tudjuk mondani, hogy lenne a legjobb X idő múlva, ezért felesleges is egy adott úthoz ragaszkodni, lehet, hogy a lehetőségek sokaságában vannak jobbak is, mint amit mi el tudunk képzelni, csak mi nem is tudunk róla. És néha az élet ráteszi az embert annak akarata ellenére a jó pályára.
VálaszTörlésEbben nagyon próbálok hinni, bár hülyén hangozhat, de visszatekintve a múltra nekem általában így tűnik, hogy a dolgok oda tartottak, ahol most vannak. Dolgok, amik most a legfontosabbak az életemben, kis véletleneken vagy jelentéktelennek tűnő döntéseken múltak, amikre utólag visszatekintve szinte elszédülök, hogy atyaég, ha akkor másképp döntök, hol lennék. És persze biztos akkor is éltem volna valahogy, lett volna valahogy, csak mai szemmel nehéz elképzelni.
Másrészt ha öt éve megkérdezi valaki, hol leszek, ki leszek, mi leszek 2015-ben, nem tudom, mit mondtam volna, de nem azt, ami van. Nem igazán érdemes szerintem tervezni, félni meg végképp nem (persze én is szoktam.. :)
Egyetértek és én is így vagyok azzal, hogy 5 évvel ezelőtt messze nem oda tartottam, ahol most vagyok, de valahogy csak foglalkoztat a jövő és most semmi sem tűnik igazán kézzelfoghatónak az életemben.
Törlés