Új év, új remények. Ez baromság.
Láttatok már hagyományos szőlőprést működés közben? Beletöltöd a leszedett fürtöket, majd odaállítasz egy erős embert, aki elkezdi húzni a kart. Minden húzással egyre több szőlőszem préselődik szét, az értékes nedű és a sallang törköly szétválik, a prés pedig fokozatosan ürül.
Azt gondolom, hogy az életünk is így valahogy működik. A húzásokat a présen betudhatjuk az éveinknek és ha jól éltük az életünket, akkor valami értékes is marad utánunk. (Persze a törkölyből is lehet pálinkát csinálni, de annál kevés undorítóbb dolog van. Just sayin') A présnél nem az számít, mennyit rántasz rajta, hanem, hogy milyen ütemesen és mekkora erővel húzod. Ez az életre is több, mint igaz. Számolgathatod hol tartasz, közben meg észre sem veszed, hogy az életed prése üresen halad. Mégis ragaszkodunk a korunkhoz, és a naptári évekhez. Miért? Mert ettől lesz a halandó létünk kézzel fogható. A sok terv, újévi fogadalmak és minden, amit tervezünk így kap keretet. Azt gondoljuk az idő változtat majd az életünkön. Ez pedig hatalmas ostobaság. Persze, jó dolog néha megállni és szemlélődni mit értünk el, vagy szembesülni a hibáinkkal, de valahol érdemes lenne tisztáznunk magunkkal, hogy nem ez számít, hanem a tetteink.
Tudjátok mit tettem az elmúlt évemben? Dolgoztam, tanultam, szórakoztam, de legfőképpen küzdöttem magamért.
Tudjátok mit NEM csináltam az elmúlt évemben? Éreztem.
Ez nemrégiben tudatosult bennem. Nyitottabb vagyok az emberek felé, de tényleg közel nem engedtem magamhoz senkit. Üresnek érzem a lelkem és ez ijesztő. Ez valahogy úgy működik nálam, hogy kinyitok egy ablakot, várom hogy beszálljon egy csicsergő madárka, de mielőtt beröppenhetne rájövök, hogy a madarak nem aranyosak, csipkednek és vírusokat terjesztenek, így hát rávágom az ablakot. A madár koppan, én meg sajnálkozok.
Ezen fogok változtatni, de ez sem újévi fogadalom, csak terv. Ha már itt vagyok, tervekből meg elképzelésekből akad bőven, szóval lesz mit tennem továbbra is.
