Korhatáros gyerekvers

A héten, a zeneküldős játék kapcsán megint sikerült rábukkannom Harcsa Veronikára, akinek a zenéjét szimplán csak zseniálisnak tartom. Ő azon kevesek közé tartozik, akik élőben képesek ugyanazt vagy még jobbat is produkálni, mint felvételen. Életem legkedvesebb koncertélménye az övé volt néhány évvel ezelőtt.

Jó néhány ismert költő versét is megzenésítette, így bukkantam rá Nemes Nagy Ágnes- A szomj c. versére. Inkább a prózákat szeretem, sosem ugráltam különösebben a versekért, lehet innen is volt a téves benyomásom, hogy Nemes Nagy Ágnes 'csak' gyermekverseket írt. Így érthető módon eléggé meglepett az, amit kaptam.
Aki nem ismerné, annak itt a vers:

Nemes Nagy Ágnes: A szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

Szerelem híján, nem kötöm senkihez a verset, csak maga az érzelmi töltete fogott meg, talán ezért is ragadt meg annyira, amennyire. Nem is értem, hogy lehet ennyi érzést ilyen kevés szóban, ilyen kifejezően átadni?! Ez vajon miért nem volt benne a gimnáziumi irodalmi szöveggyűjteményünkben? ;)